Céljainkról
- magyar nyelvű oktatás támogatása,
- civil szerveződések inditása,
- humanitárius segitség
- egészségnevelés
- könyvet a kézbe
1. A magyar nyelvű oktatás és civil szerveződések támogatása
Az Egyesület céljai között elsősorban a határon túli magyar közösségek magyar nyelvű oktatási szinvonalának fejlesztése szerepel. Állandó támogatásban részesitjük a kiválasztott iskolák diákjait. A támogatás egyrészt anyagi jellegü: tanszerek , füzetcsomagok és kiegészítő tankönyvek.
másrészt pedig szakmai, amely főleg tanulmányi pályázati versenyekben testesül meg. Terveink között szerepel a támogatott intézmények tanárait is bevonni ebbe a folyamatba oly módon, hogy a pályázati részvételük által emelkedjen az oktatás szinvonala és az iskolai élet aktivitása.
Ugyanilyen hangsúllyal és ehhez kapcsolódóan igyekszünk az adott helyen egy olyan közösségi szerveződést inicializálni, amely fontosnak tartja az általunk meginditott folyamat helybeni koordinálását és folytatását.
Ezalatt elősorban azt értjük, hogy olyan szülői iskolatámogató civil szerveződések létrehozását segitjük és kezdeményezzük, amely folyamatosan képviseli a helyi iskolafenntartó szervek felé a közösség érdekeit.
Magyar nyelvű oktatás alatt nem csupán a magyar irodalom és történelem tanitását értjük. A technikai , műszaki és informatikai nyelv ápolását is fontosnak tartjuk, mert ezzel lesz teljes a nyelvi környezet.
Kis informatikai kabinetet telepitettünk két olyan iskolába , ahol eddig ez nem volt.
2. Humanitárius segítség
Sok helyen megpróbálunk segiteni a rászoruló iskolás gyermekek családjain elsősorban ruházat , iskolaszerek, (füzetek, irószerek, stb ) és az egészségvédelmet szolgáló készitmények (vitaminok, gyógyszerek) eljuttatásával.
Ezen a téren nyitott szemre és leleményességre van szükség hogy a valós és kritikus szükségleteket felfedezhessük.
3. Egészségmegóvás
Elkezdtük a nyári szünetben a gyermekek fogászati szűrővizsgálatát és ezzel együtt a helyi lehetőségeket kihasználva, a sürgős egészségmegóvó fogászati beavatkozásokat is elvégeztük . Bővebben erről a projektek ismertetésekor számolunk be.
4. Könyvet a kézbe
Továbbra is nagy sikere van a "könyvet a kézbe" mozgalomnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a támogatott iskola tanulói közül az őket támogatni szándékozó magyarországi támogató kiválaszt egy konkrét tanulót, akinek negyedésves rendszerességgel könyvet juttat el. Ennek a formának, az elsődleges támogatási cél mellett másik fontos pozitivuma, hogy személyes kapcsolatok alakulnak ki az anyaországi és határon túli magyarok között.
|