Adventus Domini
Ádvent szavunk a latin Adventus Domini-ből származik, ami annyit jelent Az Úr érkezése, jövetele. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mit is jelent számunkra az Úr érkezése. Kézenfekvő a válasz: nyilván a várakozást, a készülődést arra, hogy az örök Atya szándéka szerint a második isteni Személy testet öltsön és a Szent Szűz a világra hozza.
Elüzletiesedő világunk ezt a várakozást a nagy bevásárlásokkal, blackfriday-k nyüzsgésével és a városaink fényárban úszó terein történő mindennapos bulizással azonosítja. S persze csodálkozik, hogy amire vágyakozik, még az érzékek szintjén sem érkezik meg, mert sem meghitt békesség, sem nyugalom nem fakad ebből szentestére. Mint hívő emberek gondolom tisztában vagyunk azzal mennyire zsákutcába vezető ez az irány. A felismerés azonban kevés, tovább kell gondolkodnunk azon, hogy mi is valójában az Úr érkezése.
Ahogy majd a mai evangéliumban hallani fogjuk több formában is eljön hozzánk az Úr.
Eljön a világ végén, ahogy a Hiszekegyben, a niceai hitvallásban is valljuk:
„de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat”
A világvégének apokaliptikus képei jutnak eszünkbe kevésbé romantikus formában. Amikor mindenki számára nyilvánvalóvá lesz, hogy mi volt/lett volna egyedüli fontos az életben, ha a figyelmünk az igazi célra összpontosul.
Az evangélium tanítása szerint az Úr érkezése számunkra, személyesen nekem vagy neked a földi életünk végét is jelenti. Azt hogy mikor jön el, ezt senki sem tudja. Ezért bíztat minket Jézus arra, hogy virrasszunk és legyünk készek mindig, mert megjöhet az Úr akkor is, amikor nem is gondoljuk.
De mi a teendőnk? Mit jelent virrasztani és késznek lenni?
Most a ma kezdődő új egyházi évben is, az irgalmasság szent évének lezárása után is aktuális a feladat. Krisztus követése – minden elesettségünk és tökéletlenségünk ellenére. Az irgalmasság testi (anyagi természetű) és lelki cselekedetei, mint pl. meglátni Krisztust az elesett emberben, vagy kibékülni egy régi haragossal. Ezek velejárója, mintegy ajándéka a belső béke és boldogság. Mert a boldogság nem cél, hanem ajándék!
Törődés lelkünk állapotával. Gyarlóságaink, bűneink és hibáink felett érzett szívbéli töredelem az alapja a jó szentgyónásnak, amelynek gyümölcse a kegyelmi állapot és a nyugodt lelkiismeret. Különösen advent idején a roráték alkalmával végzett szentáldozásnak szintén velejárója és ajándéka az a belső öröm, amelyet megtapasztalhatunk.
Persze felvetődik a kérdés, hogy miért nem beszél világosan Jézus és miért titkolózik az időpontokat illetően. Talán mert jól ismeri gyarló emberi természetünket. S tudja, hogy nem erősségünk az erényes élet. Katolikus keresztényként nehezen szánjuk el magunkat a rendszeres szentgyónásra és szentáldozásra. Halogatnánk a megtérést, halogatnánk a visszatérést az igazi cél felé vezető útra. Ezért buzdít minket: Mindig legyünk készen, ha megérkezik és kopogtat. Ennek a folyamatos készenlétnek és virrasztásnak eredményeként éljük MEG igazán életünket és nem csupán TÚL éljük azt.
Nos ezért, ezért nem tudjuk sem a napot sem az órát, hogy életünket alázattal neki ajánlva testvérként fogadhassuk a hozzánk érkező Úr Krisztust, jöjjön akár Kisdedként Betlehembe, Bíróként a világ végén, vagy halálunk óráján, mint irgalmas Megváltónk.